Gustave Flaubert az 1848 utáni illúzióvesztett korszak az eseménytelenség, az unalom, a mozdulatlanság ábrázolásának nagy regényírója. Meghatározó élménye az általános kiábrándultság, alaptémája az emberi butaság, muve írásakor a nyárspolgárok és a romantika iránt érzett gyulölete hajtotta. A regény ötletét egy újságcikk szolgáltatta, majd ötvenöt hónapi megfeszített munka után, 1856 oszén kezdte folytatásokban közölni az írói pályájának kezdetét jelento társadalmi-lélektani regényét, a Bovarynét. Az államügyészség vallás- és erkölcsgyalázás vádjával pert indított Flaubert ellen. Már az alcím ? ?Moeurs de province?, Vidéki erkölcsök ? sejteti, hogy a regény nem pusztán egy romantikus asszony története, hanem a vidéki élet monotóniájának rajza, mely a kor jellemzo vonásait suríti: az író által megvetett kispolgárok típusokká válnak, Bovaryné életrajza az egész Lajos Fülöp-i polgárosodó kor ? a csupa aljasság, középszeruség 19. századi ? krónikájává tágul.