„Azraële remegett, mid?n Hasszán azt mondta: ?Megöletem ez asszonyt még ma!? A vezér lelkét kísért? rém ijesztgette, meg kellett ?t e ,rémt?l szabadítani, hogy e gondolatot elfelejtse.
Azraële sajátszer? játékot gondolt ki a gyámoltalanná lett férfi számára.
A heted nap elmúlt már, melyre Hasszán kiterjesztette tilalmát, hogy azalatt senkit se bocsássanak elé, s Azraële eszébe juttatta, hogy az el?szobában tömérdek fényes követ, hírnök, aga és könyörg? várakozik, akik kihallgatásra epednek, sokan ajándékot hoztak, mások hódolatokat átadni jöttek, némelyik örvendetes hírrel jött a csatatérr?l, egy pedig a ,többek között a nagyvezért?l érkezett, valami fontos üzenettel a szultán parancsából.
E szavak felvillanyozták Hasszán eltompult kedélyét, valami hiú, tetszelg? mosolygás látszott elterülni arcán:
– Bocsásd be ?ket, jöjjenek elém – szólt örvendezve a hölgynek –, és azután mellettem légy, s mutasd be ?ket egyenként, tied legyen a dics?ség!
Voltaképpen az el?szobában senki sem várakozott kihallgatásra, nem voltak ott sem fényes követek, sem alázatos folyamodók, sem agák, sem hírnökök, senki más, mint a vezér saját rabszolgái.
Ezeket tehát Azraële felöltöztette egyenként fényes nagyuraknak, falusi bíráknak és katonáknak, kezükbe adván lepecsételt írásokat, erszényeket, ékszereket és zászlókat, kinek mint szerepe hozta magával, s ,Hasszánt felültetve az elfogadási teremben magas kerevetére, magának és a hercegn?nek egy zsámolyt tett lábaihoz, s úgy eresztgette be egyenként az ajtó?rök által a felöltöztetett rabszolgákat.”