Szabadság a hó alatt

(E-könyv)

„Csak egy oly ?csatákban edzett h?s? mint Galban lovag, nem vesztette volna el a tájékozását, mikor Zeneida palotájába belépett, s egyszerre közepette találta magát annak a z?rzavarnak, amin?höz hasonlót csak Párizs operabáljai mutatnak fel.
A vendégsereg, meghívott és betolakodó, ezerével tölti meg a fényesen kivilágított termeket. Zeneida ma végjátékul Semiramis végjelenetét játszotta el, s szeszélyének úgy tetszik, hogy végigjátssza még a színpadon túl is a hódító királyn? szerepét. Maga körül akarja látni az imádóit, a rabszolgáit, a bolondjait.
Az egész balett jelen van, ugyanabban a jelmezben, amiben a színpadon táncolt, s az énekesn?k, perzsa és más fejedelemn?nek öltözve, s ,velük együtt a f?város ifjú és vén ?aranyfiatalsága?. Mikor a diadalmenetb?l visszatér? úrhölgy – Galban lovag karján – megjelent a ,táncteremben, a rejtett karzat rácsozata mögül a zenekar rázendített az üdvözl? nyitányra, mely közé a vendégsereg részér?l általános ?hurrá? vegyült, és a közelállók siettek a kéz csókolására.
Hanem a mulatságnak nem lehetett olyan simán megtörténni.
Már ott várt a terem közepén, feltett kaskétával a fején, a rend?rügynök hivatalos egyenruhájában. Az útját állta az úrnak és asszonyságnak, s feszes üdvözlet mellett kett?s sziszegést hallatott, amit azután minden mondat végéhez is hozzátoldott, s ami annyit jelent, mint ?szudár? és ?szudarinya? (uram és asszonyom).”