„Ráby Mátyás Bécsbe megérkezte után egészen elzárkózott a világtól, nem járt fel a Burgba, hanem fogadott a Paternoster utcában egy kis szállást, s senkinek sem mondta meg, hogy hol lakik.
Erre pedig nemcsak az az oka volt, hogy háborítatlanul elkészíthesse azt a nehéz és bonyolódott munkát, ami a rábízott ügy volt, cifra változandóságaival, hanem még inkább mindenféle pszichológiai állapotok. Érezte, hogy az ? egész tragédiája valami fölöttébb nevetséges história. A bécsi ?janhagel? nem tekinti azt egyébnek, mint egy kapitális ?jux?-nak. Hogy a nagybajuszú magyarok ezzel a ?schabernak?-kal magát a császárt is feltréfálták, ez csak annál mulatságosabbá tette a ?hetz?-et. A ?hetz? meg a ?jux? pedig a bécsi népnek az, ami a rómainak a cirkusz. Jaj annak, aki belejutott, legyen az szép asszony, hercegn? vagy komédiásné, f?úr vagy pap, az mindegy, nincs neki kegyelem, agyonnevetik, agyonélcelik. Ezért kerülte még a jó barátait is.
Még a hírlapok olvasásától is irtózott. Azt látta bel?lük, hogy az egymás fejére tóduló világesemények az ? történetének veszedelmes versenytársai. Ki fog a szentendrei kicsiny emberek apró bajairól, a Pest vármegyei táblabírák machinációjáról, meg a kett? között kepickél? Ráby Mátyás furcsa kalandjairól beszélni, mikor a keleten Oroszország diadalai a nagy ozmán birodalmat rendítik meg alapjaiban, mikor benn az országban új hadjárat el?készületei folynak, mikor a németalföldi lázadás az osztrák birodalmat egyik legszebb tartományától készül megfosztani, s mikor mindezeknél óriásibb, általánosabb rém gyanánt tornyosodik fel a franciaországi forradalom?”