Maud, a csodapók

(E-könyv)

"A FELESÉGEM SZIGORLATOZIK Édes Málcsi néni, a feleségem megkért, hogy írjak én o helyette Málcsi néninek, mivel mostan nálunk nagy rendetlenség és baj van, mivel a Jolán most nem ér rá, a szigorlatok miatt. Örömmel értesítem Málcsi nénit, hogy június tizennyolcadikára tuzték ki a feleségem szigorlatát, és minden valószínuség szerint le fogja tenni, mert kórbonctanból ahhoz a tanárhoz került, akinek az eloadásait hallgatta, ami - én nem értek hozzá, de o mondja - nagy elony. A feleségem, szegény, egész nap élettant és bakteriológiát tanul, ami borzasztó nehéz dolog lehet, én múltkor egy kicsit belenéztem ezekbe a csúnya orvosi könyvekbe - de meg is fájdult a fejem, meg a gyomrom is émelyegni kezdett, különösen ahol azok a nehéz betegségek vannak -, de a feleségem kivette a kezembol, és megsimogatott, és azt mondta, hogy ne foglalkozzak ilyesmivel, aztán egy pár latin szót mondott, hogy ilyen betegséget lehet kapni, ha az ember foglalkozik ezekkel, mielott anatómiát tanult. Meg is kellett ígérnem, hogy az o jó férje leszek, és nem csinálok rendetlenséget a könyvei között.   A feleségem igazán nagyon jó hozzám, és én igen hálás vagyok neki, és nem zaklatom ot a nyugtalanságommal, hiszen annyi tanulnivalója van! Most is itt ül a szobában, és én csak lábujjhegyen járok, hogy ne zavarjam. De hát az ilyen magamfajta tudatlan embernek, ugye, annyi mindenféle bolond gondolat megfordul a fejében, mikor úgy magára marad, és nem érti az életet. Tudom én, hogy Jolánnak igaza van, hogy ez az egész egy kis hisztériás neuraszténia, ami el fog múlni, ha okos leszek, és hallgatok rá, de sokszor azért nem tudok parancsolni a szívemnek. Az este is, amikor Jolán fáradtan és kimerülten bejött a hálószobába, és kérdezte, hogy miért nem alszom még, egyszerre olyan nehéz lett a szívem, panaszkodni kezdtem, hogy senki sem gondol rám, és hogy úgy félek a sötétben, de Jolán olyan jóságosan, komolyan mosolygott a szemüvege mögött, ahogy csak o tud, és megfogta a pulzusomat, és megkérdezte, hogy nem érzek-e fluktuáló nyomást a nervus simpaticus táján, aztán a mellemen is kopogtatott, és felírt valami jó kenocsöt, amitol biztosan jobban leszek majd. Én nagyon boldog voltam, hogy ilyen jó hozzám, és meg akartam ölelni a derekát, de persze olyan buta és ügyetlen vagyok, éppen egy olyan helyen nyúltam hozzá, ahol úgy látszik nagyon veszélyes, mert az o jóságos és komoly modorában elmagyarázta, hogy máskor vigyázzak, mert éppen azon a helyen a tüdonyirokmirigyek kontaktusban vannak a hidrohelioglobinus... na, már elfelejtettem, pedig tízszer is elmondatta velem." (részlet)