?A kaftán pedig napról napra szebb lett. Valahányszor egy-egy vén koldust továbbvitt útjában Apafi, mindig eltunt egy folt a
kaftánról. Szépült napról napra. Mikor pedig hazaért Erdélyországba, olyan gyönyöru volt már a kaftán, hogy ahhoz fogható
tán a világon se volt. Ragyogott a selyme, csillogott az aranyos széle. Hideg tél volt, még a hegyek is megfagytak. Apafi György
azonban csak nevette a hideget. Csodájára járt az egész ország a híres kaftánnak. Nézték, tapogatták jobbról-balról.
? Testvérek közt is megér száz aranyat ? mondogatták. De ha csak száz aranyat ért volna, nem is lett volna talán büszke Apafi a kaftánjára. Szépségénél volt még annak többet éro tulajdonsága is. Az erdélyi fejedelem nagyon megbetegedett. Nem tudott már rajta segíteni senki.
? Meghalok már én is! ? sóhajtotta szomorúan a fejedelem.
Akkoriban érkezett haza Apafi Török országból. Mikor hírét vette a fejedelem betegségének, sietett hozzá.
? Meggyógyítlak, fejedelem ? mondta, és ráadta a csodatévo kaftánt. És a fejedelem egészsége elkezdett javulni. Elmúlt a betegsége, mint egy rossz álom.
Ez növelte aztán még igazán a kaftán hírét??