?A kalózok démoni vakmeroséggel csaptak a brigantine mellé, melynek védoi még mindig néma mozdulatlanságban vártak rájuk. Azon pillanatban, mikor a horogkarmok a párkányba vágódtak, Rolls egy intésére megdördült egyszerre a tengerészek sortüzelése, mire a füst eloszlott, a két hajó már szorosan egymáshoz volt kapcsolva, a lövés néhányat leölt a kalózok közül, a többiek, félrerúgva társaik holttestét, iparkodtak a brigantine bordáin felmászni, nem törodve a rájuk irányzott lövésekkel. Pillanat múlva férfi férfi ellen küzdött, szemtol szemben, karddal és késekkel. Dühvel támadt az egyik, hidegvérrel védte magát a másik, egyik sem félve a fegyvertol, s nem törodve sebeivel.?
(A Kalózkirály ? részlet)
A trón mennyezete is tiszta fehér volt, körülfuzve zöld levélkoszorúkkal. E népek minden fényuzése a tisztaságban állott. ,
A tárogató-hangok jelenték, hogy a khagán jo. ,
A nép tolakodva nyomult elé. Az üdvkiáltástól reszketett az ég. Dalma arca halovány volt, és mosolygott. Az az eltitkolt szenvedély mindig halványabbra festette azt, de az öröm, mely lépteit fogadta, mégis visszasugárzott rajta, s mentül fehérebb volt az arc, annál fényesebb volt rajta a mosoly. A nép tódulása nem engedte ot elore haladni. Aki egyszer meglátta, nem tudott tole megválni. Az emberek meg voltak buvölve tekintetétol, senki sem tudott számot adni róla, miért szereti ot oly nagyon? Végre levették ot lováról, s palotája kapujától kezdve egész a sorompókig a nép feje fölé tartott pajzsain, mint egy érchídon kellett végighaladnia.
(A Varchoniták ? részlet)