Meddig él velünk a kommunista diktatúra? És mit kezdjünk vele, ha már nem tudjuk elfelejteni? Így fogalmazhatók meg röviden Kukorelly Endre Rom címu könyvének alapkérdései. Pontosabb volna egyes szám elso személyben kérdezni, hiszen a könyv mindvégig így és innen beszél a közös történetünkrol: már ezzel elhárítva a hamis közösségiség mítoszait és nyomasztó beszédmódjait. Ironikusan, önironikusan rákérdezni arra, amirol ma a térség legszívesebben elfelejtkezne, illetve kínzóan ostoba önigazoló történeteket gyárt.
Kukorelly kikezdi ezt a fárasztó, önigazoló retorikát, ám a könyv beszéloje nem vonja ki önmagát ebbol a múltból, azaz nem áltatja az olvasót, hogy o kívülálló lenne, aki már és akkor is átlátott a szitán. Nem, csak éppen megorizte ízlését és humorát, ami talán elég ahhoz, hogy hitelesen beszélhessen az ízléstelenség és kedélytelenség világáról.