Lincoln és a bardo

Régóta várt regényével George Saunders, az amerikai irodalom nagymestere eddigi legeredetibb, legtranszcendensebb és legmegrendítőbb munkáját adja az Olvasó kezébe. A cselekmény egyetlen éjszaka alatt bontakozik ki egy temetőben, melyet egy káprázatos kórus hangjai beszélnek el: a Lincoln és a bardó olyan párját ritkító irodalmi kísérlet, amely csakis Saunders elméjében foganhatott meg.

1862 februárja. Épp csak kitört az amerikai polgárháború. A harcok most kezdenek igazán elmérgesedni, és az ország lakói lassan megértik: hosszú és véres küzdelem vár rájuk. Lincoln elnök tizenegy éves kisfia, Willie közben súlyos betegen fekszik a Fehér Ház egyik emeleti szobájában. Noha az orvosok azt jósolták, hogy felépül, Willie néhány nap leforgása alatt meghal és egy georgetown-i temetőben helyezik nyugalomra. „Az én szegény kisfiam túl jó volt ennek a világnak – mondja az elnök ekkor. – Isten hazahívta.” Az újságok arról számolnak be, hogy a gyászoló Lincoln többször is visszatért egyedül a kriptához, hogy átölelje fia holttestét.

George Saunders eme történelmi tény köré szövi feledhetetlen történetét a családi szeretetről és veszteségről, amely kitör a valós, történeti keretek közül és egy vidám, ugyanakkor rémisztő természetfeletti dimenzióban folytatódik tovább. Willie Lincoln igencsak fura purgatóriumban találja magát, ahol a szellemek összejárnak, panaszkodnak, átérzik egymás szenvedését, veszekednek és a legkülönfélébb bizarr módokon vezekelnek bűneikért. Ebben a köztes állapotban – amelyet a tibeti hagyomány bardónak nevez – rettenetes küzdelem veszi kezdetét a kis Willie lelkéért.

A Lincoln és a bardó az emberi képzelet döbbenetes terméke, és igen bátor továbblépés a modern amerikai irodalom egyik legfontosabb és legbefolyásosabb alakjától. A merész forma, a nagyvonalú szellemiség, és a szív mélységeinek feltárása valóságos hitvallássá emelik ezt a művet, amelyben az író hitet tesz amellett, hogy a fikció képes őszintén és döbbenetes erővel megragadni olyan témákat, amelyek igazán fontosak számunkra. Saunders izgalmas új formát dolgoz ki, és ennek segítségével az élő és meghalt, a történelmi és kitalált személyek hangjának olyan kaleidoszkópikus, teátrális panorámáját közvetíti, melyben egyetlen időtlen, mély kérdés visszhangzik mindvégig:

Hogyan éljünk és hogyan szeressünk, ha tudjuk, hogy minden, amit szeretünk, elmúlik egyszer?