Nincs engedélyezve a javascript.
Természetes spiritualitás

Természetes spiritualitás
(E-könyv)

Ez a könyv várja igényes olvasóit!

Azokat, akik megjárták már az élet mélységeit, de nyitottak maradtak minden igazán emberire.
Akik keresik a kapaszkodókat, de nemcsak maguk mellett, hanem maguk felett is.
Akiknek fontos a tapasztalat, amit már megszereztek, de érteni is akarják, mi történt velük, hogy aztán egyre szabadabban élhessenek.
Akik nemcsak hinni akarnak Istenben, hanem bízni is benne.
Akikben van késztetés Isten felé, de az élménynél, találkozásnál többre vágynak.
Akik a felnőtt ember érett hitére törekednek, amit talán sosem érünk el, de ami felé irányulhatunk tökéletlenül is.
Akik önmagukat többnek tartják a vágyaiknál, hiányaiknál, szükségleteiknél, álmaiknál és sebeiknél, miközben másokra sem csak a boldogságuk vagy a céljaik eszközeként tekintenek.

A kötet igyekszik a lélektani ismereteket és a spirituális megfontolásokat egységben látni és bemutatni, főképp azoknak, akiknek fontos a pszichológiai tudás, miközben a hitük alapján kívánják alakítani az életüket.

A Természetes spiritualitás – Pál Ferenc egyik legjobb könyve – először 2011-ben jelent meg, de az utóbbi néhány évben már nem volt kapható. Sokak kívánságát meghallgatva tesszük új kiadásban elérhetővé mindazok számára, akik már régóta hiába keresték ezt a hiánypótló kötetet.
Szállítás:
Azonnal
Elérhető nálunk:
.ePub formátumban
Eredeti ár:
3 150 ,-

Árakkal kapcsolatos információk:

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes ár
Előrendelői ár: a megjelenéshez kapcsolódó, előrendelőknek járó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára ezen a weboldalon
Aktuális ár: a vásárláskor fizetendő ár
Tervezett ár: előkészületben lévő termék tervezett könyvesbolti ára, tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlattételnek
Kötött ár: a terméknek az Árkötöttségi törvény alapján meghatározott legalacsonyabb eladási ára, melyből további kedvezmény nem adható.

Adatok
Raktári kód:
228669
ISBN:
9786156471635
EAN:
9786156471635
Gyártó kód:
39415
Megjelenés:
2024.
Oldalszám:
362
Nyelv:
magyar
Ez a könyv várja igényes olvasóit!

Azokat, akik megjárták már az élet mélységeit, de nyitottak maradtak minden igazán emberire.
Akik keresik a kapaszkodókat, de nemcsak maguk mellett, hanem maguk felett is.
Akiknek fontos a tapasztalat, amit már megszereztek, de érteni is akarják, mi történt velük, hogy aztán egyre szabadabban élhessenek.
Akik nemcsak hinni akarnak Istenben, hanem bízni is benne.
Akikben van késztetés Isten felé, de az élménynél, találkozásnál többre vágynak.
Akik a felnőtt ember érett hitére törekednek, amit talán sosem érünk el, de ami felé irányulhatunk tökéletlenül is.
Akik önmagukat többnek tartják a vágyaiknál, hiányaiknál, szükségleteiknél, álmaiknál és sebeiknél, miközben másokra sem csak a boldogságuk vagy a céljaik eszközeként tekintenek.

A kötet igyekszik a lélektani ismereteket és a spirituális megfontolásokat egységben látni és bemutatni, főképp azoknak, akiknek fontos a pszichológiai tudás, miközben a hitük alapján kívánják alakítani az életüket.

A Természetes spiritualitás – Pál Ferenc egyik legjobb könyve – először 2011-ben jelent meg, de az utóbbi néhány évben már nem volt kapható. Sokak kívánságát meghallgatva tesszük új kiadásban elérhetővé mindazok számára, akik már régóta hiába keresték ezt a hiánypótló kötetet.
Vélemények
 
Hírek