Életem és működésem

Életem és működésem(E-könyv)

Henry Ford, a Ford Motor Company alapítójának saját kezűleg írt önéletrajza nemcsak kortörténeti dokumentum, de kötelező olvamány valamennyi kisvállalkozónak, startup-tulajdonosnak, gazdasági képzésben résztvevő hallgatónak, és minden, az autózás, autóipar iránt érdeklődő olvasónak. Ford saját szavaival vezeti be az olvasót abba, hogy mi vezette az autós üzletbe, milyen stratégiát alkalmazott ahhoz, hogy gazdag, sikeres üzletember legyen. Megismerjük menedzsment módszereit is (amik persze mára sokat finomodtak, sőt, némelyik már alkalmazhatatlan manapság), amik bár sokat változtak, szemlélete, tulajdonosi attitűdje ma is példás és megszívlelendő. Ezek ma is példaként szolgálnak ahhoz, hogy miként kell elindulni a sikeres vállalkozóvá válás útján. Üzleti könyv? Önéletrajz? Gazdaságtörténet? Mind egyben, és ennél több: egy sikeres üzletember portréja és gondolkozásának története úgy, ahogy azt kizárólag akkor ismerjük meg saját valóságában, ha saját maga tolmácsolásában követjük. És ezt tette meg nekünk Henry Ford. Született zseni és autótervező-gyártó tehetség volt. Természetesen szerepel a könyvben híres mondása, mely szerint "Nálam bármilyen színá kocsit lehet kapni, ha az a szín a fekete!" De ennél is jelentősételjesebb, és az autógyártásban ma is meglévő gyártási újítása volt az egységes platformok (nevezzük alváznak, önhordó kocsiszekrénynek) bevezetése. Azonban nem is ezek megjelenése az érdekes művében, hanem a gondolat, ahogy kipattant a fejéből és a megvalósítás, mely a gondolatot ipari módszerré fejlesztette.

Raktári kód:
254802
Oldalszám:
200
Szállítás:
Azonnal
Elérhető nálunk:
.ePub formátumban
Eredeti ár:
1 990 Ft

Árakkal kapcsolatos információk:

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes ár
Előrendelői ár: a megjelenéshez kapcsolódó, előrendelőknek járó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára ezen a weboldalon
Aktuális ár: a vásárláskor fizetendő ár
Tervezett ár: előkészületben lévő termék tervezett könyvesbolti ára, tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlattételnek
Kötött ár: a terméknek az Árkötöttségi törvény alapján meghatározott legalacsonyabb eladási ára, melyből további kedvezmény nem adható.

Adatok

Henry Ford, a Ford Motor Company alapítójának saját kezűleg írt önéletrajza nemcsak kortörténeti dokumentum, de kötelező olvamány valamennyi kisvállalkozónak, startup-tulajdonosnak, gazdasági képzésben résztvevő hallgatónak, és minden, az autózás, autóipar iránt érdeklődő olvasónak. Ford saját szavaival vezeti be az olvasót abba, hogy mi vezette az autós üzletbe, milyen stratégiát alkalmazott ahhoz, hogy gazdag, sikeres üzletember legyen. Megismerjük menedzsment módszereit is (amik persze mára sokat finomodtak, sőt, némelyik már alkalmazhatatlan manapság), amik bár sokat változtak, szemlélete, tulajdonosi attitűdje ma is példás és megszívlelendő. Ezek ma is példaként szolgálnak ahhoz, hogy miként kell elindulni a sikeres vállalkozóvá válás útján. Üzleti könyv? Önéletrajz? Gazdaságtörténet? Mind egyben, és ennél több: egy sikeres üzletember portréja és gondolkozásának története úgy, ahogy azt kizárólag akkor ismerjük meg saját valóságában, ha saját maga tolmácsolásában követjük. És ezt tette meg nekünk Henry Ford. Született zseni és autótervező-gyártó tehetség volt. Természetesen szerepel a könyvben híres mondása, mely szerint "Nálam bármilyen színá kocsit lehet kapni, ha az a szín a fekete!" De ennél is jelentősételjesebb, és az autógyártásban ma is meglévő gyártási újítása volt az egységes platformok (nevezzük alváznak, önhordó kocsiszekrénynek) bevezetése. Azonban nem is ezek megjelenése az érdekes művében, hanem a gondolat, ahogy kipattant a fejéből és a megvalósítás, mely a gondolatot ipari módszerré fejlesztette.

Vélemények
 
Hírek