Nincs engedélyezve a javascript.

John Gribbin: Hat lehetetlen dolog

Meghökkentő elképzelések a szubatomi világ rejtelmeiről

image0_2.jpg

Ön sem érti a kvantumfizikát? – Így indít a könyv hátulja az ismertetővel. Nos, egy laikusnak ez a mondat minden bizonnyal kecsegtető lehet, azt sugallja, hogy most kap egy átfogó képet arról, amiről a fizikusok beszélnek, és talán majd az Agymenők egyes poénjain is nagyobbat fog nevetni ezután.

Ezt a gondolatot talán megerősíti benne az is, hogy a könyv terjedelme igazán rövid, mindössze 120 oldal, tehát biztosan csak a lényeget írják le benne, érthetően. Egy szó mint száz, részben igaza is van a kedves olvasónak, más részről nem. A könyv ugyanis tényleg tömören, a lényeget tárja elénk, azt a 6 őrületes modellt, ami segíthet megértetni velünk mi történik a szubatomi világban. Csak nem mindenképpen egyszerűen.

Őrületesen odavagyok a fizikáért, a csillagászatért, és úgy unblock a természettudományokért. A kíváncsiág hajt, és hobbiszerűen, évek óta, autodidakta módon tanulom is ezeket, mert érdekel, és lenyűgözőnek találom. Ebből következően sok mindent tudok már, de lényegesen sok mindent nem. A kvantumfizika nem egyszerű tudomány, elég nyitottnak kell az embernek lennie hozzá, hogy befogadja azt a sok őrültnél őrültebb elképzelést és modellt, ami jellemzi. Ezért is vettem meg ezt a könyvet, hogy jobban értsem: mi is folyik itt tulajdonképpen? Gribbin írása által nagyon sok mindent sikerült megértenem, de azt muszáj elmondanom Nektek, hogy egyes részeknél kénytelen voltam az interneten utána nézni a dolgoknak, mi mit jelent, és hogyan is kell elképzelni. Sok segítséget adott ehhez a YouTube-on fellelhető fizikával kapcsolatos videók sokasága is. Ugyanis hiába 120 oldal ez a könyv, nem olyan, amin átfutsz egy óra alatt. Ezt a könyvet érteni kell. Vicces is lenne ha látnátok, hogy miután kiolvastam, hogy néz ki… segítek. Tele van aláhúzott részekkel, és mellé jegyzetelt szavakkal, mondatokkal.

„ - A lehetetlent nem hiheti el az ember!

Szerintem nincs elég gyakorlatod. Én a te korodban naponta fél órán át ezt gyakoroltam. Volt úgy, hogy már reggeli előtt hat lehetetlen dolgot elhittem”
-Mondta ezt a Királynő Alicenak, Lewis Carroll művében. Nos, nem csak a Királynő van ezzel így. Mint kiderült, ez a fizikusokra is igaz lehet.

Mi is ez a 6 őrült dolog a fizikában? Az első koppenhágai értelmezés, mely kimondja, a világ nem létezik, csak ha megnézzük. A vezérhullám-értelmezés szerint a részecskéket egy láthatatlan hullám taszigálja, de a részecskék a hullámot nem befolyásolják. A sokvilág-értelmezés szerint minden, ami esetleg megtörténhet, az egyidejűleg meg is történik a párhuzamos valóságokban. – Erről sokat olvastam, és számomra ez az egyik legizgalmasabb modell. - A dekoherencia-értelmezés szerint minden, ami megtörténhet, már megtörtént, de mi csak egy részét vettük észre. A sokaságok nemértelmezése azt mondja, minden mindent pillanatszerűen befolyásol, mintha a tér nem is létezne, és végül az időtlen tranzakciós értelmezés, mely szerint az jövő befolyásolja a múltat.

Meredek, nem?

Nos, a kvantumfizika furcsa. Vagyis… pontosítva számunkra, emberek számára furcsa, mert a kvantumvilág szabályai nem azok a szabályok, melyek nekünk a logikus észszerűség határain belül mozognak… Egyelőre.

Izgalmas, ugye?

Szabó Diána

Képek: Szabó Diána
Instagram : @diakonyvklubja

május 13.