Egy fiatal írónővel beszélgettünk első regényéről és a jövőről

M.L. Eperke kiadó kiadványát az „Ősi erők gyermekeit” számtalan olvasó ismerheti, akárcsak a szerzőt, Eperkét.

Milyen volt az eleső regényed fogadtatása?

Az első regényem, "Az Ősi Erők Gyermekei," többnyire pozitív visszajelzéseket kapott, amiért hálás vagyok. Egy kisebb, de lelkes olvasótábor is kialakult körülöttem, akik azóta is kitartanak mellettem és izgatottan várják a folytatást. Mint minden első könyves írónak, nekem is megvoltak a kezdeti nehézségeim. Különösen igaz ez, ha figyelembe vesszük, hogy fiatalon és kevés előzetes ismerettel vágtam bele ebbe az izgalmas, de kiszámíthatatlan utazásba. A kiadással kapcsolatos tapasztalatom szinte nulla volt. Az első időszakban viszont meglepően sok érdeklődést tapasztaltam. Az emberek elsősorban a borító alapján ítélték meg a könyvet, ami ebben az esetben pozitívum volt számomra. A recenziós példányok is főként pozitív visszajelzéseket hoztak, és az építő kritikákat is örömmel fogadtam. Ezekre próbáltam odafigyelni és javítani a folytatásban.

Miben másabb a te ifjúsági regényed, mint más szerzőké?

A mai világban sokan óvatosan igyekeznek navigálni a társadalmi normák és elvárások között. Gyakran láthatjuk, hogy az emberek korcsoportokat vagy akár generációkat próbálnak beskatulyázni egyszerűen megfogalmazott jellemzők, például életkor vagy érdeklődési kör alapján. Sokan úgy vélik, hogy bizonyos témák „nem megfelelőek” egy adott korcsoport számára, vagy hogy „még túl fiatalok ahhoz, hogy megértsék”. Ezzel én nem értek egyet.

Úgy gondolom, hogy az élet valóságáról, annak nehézségeiről és fájdalmairól minden korosztálynak tudnia kell. A fiatalok élete sem lesz könnyebb attól, ha nem ismerik a világ komplexitását. Éppen ezért a saját tapasztalataimat és nézeteimet, amelyeket sokszor el akartak előlem titkolni, írom le a regényeimben. Célom, hogy őszinte legyek az olvasóimmal, és ahogy én is felfedezem az élet újabb és újabb titkait, úgy csempésszem be ezeket a történeteimbe.

Ha jól értesültük, első regényed egy sorozat első mérföldköve. Hány részesre tervezed a sorozatot?

Négy részt tervezek a sorozatban, melynek középpontjában Amélia fejlődése áll. A sorozat ívét úgy szeretném alakítani, hogy a fiatalok számára egy olyan befejezést kínáljak, amilyet én is mindenkinek kívánnék. Az életet úgy képzelem el, mint egy látszólag könnyű utat az elején, amely azonban egyre több akadállyal és megpróbáltatással tarkított, ahogy idősödünk. A sorozatban ki akarom fejteni, hogy bár ezek az akadályok sosem tűnnek el teljesen, mi magunk válunk egyre erősebbé és okosabbá, így könnyebben vesszük azokat az akadályokat, amelyek elénk kerülnek.

Ki a kedvenc szereplőd és miért?

Úgy érzem Lucienne–nel tudok a legkönnyebben azonosulni. A személyisége sokban hasonlít az enyémhez, és az életútja is sok szempontból párhuzamos az enyémmel—bár sajnos a teleportálás képessége nálam nem jelentkezett, annak ellenére, hogy néha nagyon jól jött volna. :)

Lucienne az a karakter, aki a legfelhőtlenebb életet él, és ezért ő a legpozitívabb személyiség a könyvben. Ugyanakkor olyan érzelmi kihívásokkal szembesül, amelyekkel korábban sosem kellett megküzdenie. Mindig is óvták, mint egy hímes tojást, de most neki kell átvennie az irányítást. A rá irányuló figyelem csökken és egyedül kell megbirkóznia az érzéseivel—pont úgy, mint bárki másnak. Gyakran találom magam azon, hogy szurkolok neki, és remélem, hogy kitart, még a sok csalódás és fájdalom ellenére is.

Mik az olvasói visszajelzések?

Azoktól az olvasóktól, akik a fantasy műfajt és a slow burn románcot kedvelik, kivétel nélkül pozitív visszajelzéseket kaptam. A regény tempója gyors, és célom az volt, hogy az olvasó egyetlen pillanatig se érezze magát unottan. A kapott visszajelzések alapján úgy érzem, ezt sikerült is elérnem.

Milyen küldetést szánsz a regényeidnek?

A regényeim küldetése, hogy bemutassák: az élet tele van meglepetésekkel és változásokkal. Az élet nem áll meg, még akkor sem, ha néha szeretnénk, hogy így legyen. Bár senkinek sem kívánom, hogy megélje a szomorúságot, magányt, féltékenységet, haragot. Ha mégis ezekkel az érzésekkel találkoznátok szeretném, hogy tudjátok: ez nem végleges állapot. Az életben előre kell lépni, és idővel minden érzelem csendesül, változik.