Hűségprogram Ingyenes házhozszállítási lehetőség

Edward Rutherfurd: New York

2020-05-15

Be kell vallanom, már nagyon régóta szemezgettem Rutherfurd könyveivel, aminek az egyik oka a monumentális terjedelmében keresendő. Van valami különleges vonzalmam a terjedelmes könyvek iránt… persze ez csak akkor jó, a mű tényleg élvezhető, és az ember nem szeretné, ha hamar vége legyen. Szerencsémre itt is ez volt a helyzet. Csaknem 800 oldalon keresztül élvezhetjük New York történelmét valós, és kitalált személyek társaságában. És itt el is érkeztünk a másik okhoz, amiért ez a könyv felkeltette az érdeklődésem már azelőtt, hogy a kezembe vettem!

Mint azt tudjátok, egyszerűen imádom a történelmi regényeket. New York pedig a világ egyik legizgalmasabb városa, a szabadság, és az amerikai álom szimbóluma. Anno az iskolában nem sokat tanítottak Amerikáról, leginkább csak érintőlegesen vettük át a történelmét, de ez talán így van mindenhol a világon, hiszen minden nemzet a saját történelmét szeretné a legjobban elsajátítani, és továbbadni az utókor számára. Nos, felnőtt fejjel már arról olvasok, és arról tanulok, amiről szeretnék.

Rutherfurd majdhogynem négy évszázadon át mesél nekünk New York alapításától egészen 2001. szeptember 11-ig. Erre a napra úgy gondolom nagyon sokan emlékszünk, hiszen a tragédia az egész világot megrázta. New York a világ egyik legösszetettebb városa. Elképesztő volt olvasni, és közben magam elé képzelni, hogyan változik ez kis szegény halászfalu az egyik legnagyobb metropolisszá. Hogyan vált New Amsterdam New York városává? Milyen kapcsolatban álltak a holland telepesek és angolok egymással, és az indiánokkal?

Ezekre a kérdésekre mind választ kapunk ebben a hihetetlen részletgazdag, és izgalmas könyvben. Az író egy kitalált család, a Masterek történetén keresztül kalauzol el bennünket az évszázadok során, akik jelentős szerepet kaptak a város alakításában. Megismerhetjük a New Yorki elit életét, de betekintést nyerhetünk a szegényebb ír, olasz, és zsidó bevándorló családok mindennapjaiba is. Nagyon jó, és részletes írást olvastam a függetlenségi háborúról, az amerikai polgárháborúról, vagy épp rabszolgasáról. Apropó, rabszolgaság… külön dicséretet érdemel, hogy az író a történelmi fejlemények mellett több irodalmi részletet is belecsempészett az írásába. Soha nem olvastam el Harriet Beecher Stowe híres Tamás bátya kunyhója című könyvét, de ez most meghozta hozzá a kedvem! Hiszen, mint tudjátok megjelenése nagyon mély hatást gyakorolt a feketék megítélésére, annyira, hogy nagyban hozzájárult az amerikai polgárháború kirobbanásához. Őszinte véleményem, hogy a könyvek formálják az emberek gondolkozását, és az egyes szereplők életének alakulása, gondolatainak megismerése pedig fejleszti az olvasó empátiáját. Tipikus emberi hiba, hogy ami nem velünk, vagy tőlünk messze történik, az nem érdekel minket annyira, hiszen nem érezzük a saját bőrünkön a borzalmát. A könyvek segítenek más emberek bőrébe bújni, és más nézőpontokat megismerni.

Rutherurd ezek mellett mesél nekünk az Empire State Building építéséről, a Wall Streetről, pénzügyi válságokról, bandaháborúkról, az 1835-ös tűzvészről, vagy épp az 1888-as híres hóviharról. Teszi mindezt úgy, hogy a családneveket átörökítve a leszármazottak életét követve, háborúk és szerelmek, családi ellentétek, és egymásra találások útján vezet minket végig mindenen ebben az izgalmas regényben. Az egyetlen hiányérzetem, hogy nehezen sikerült kötődést kialakítanom a könyv szereplőivel. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy nem is jelentek meg igazi főszereplők a regény hossza miatt. Persze ennyi évet és eseményt elmesélni nehéz lett volna úgy, hogy a karakterek jelentősen ki legyenek dolgozva, néha 50 évet is ugrunk az időben.  1-2 szereplő persze hozta a váratlant (aminek nagyon örültem), de a legtöbben kiszámíthatóak voltak, és több szereplő túlságosan is hasonlított a másikra. Ugyanazok a minták voltak felfedezhetőek bennük, ami persze nem feltétlenül baj - betudható annak, hogy egyes motívumok családon belül öröklődtek a karaktereken keresztül.

Szabó Diána

Képek: Szabó Diána

instagram : @diakonyvklubja
 
Vásárolj 25% kedvezménnyel Dia Könyvklubja ajánlásával!
Kuponkód: diakonyvklubja-dbc276f2

További cikkek

Michio Kaku: Az emberiség jövője

Hogyan képzeled el a jövőt? Ez egy olyan dolog, ami általában mindenkit foglalkoztat. Van, aki a saját, és a szerettei jövőjére kíváncsi, és vannak olyan emberek, akik tágabb értelemben érdeklődnek az elkövetkezendő idők iránt. Őket az emberiség, és az emberiség környezete érdekli. Hová fejlődik a homo sapiens? Manapság számtalan egyén foglalkozik jövőkutatással, és véleményem szerint ez az egyik legizgalmasabb téma manapság, tekintve a tudomány és a technika fejlődésére.

Tovább
Szvetlana Alekszijevics : Csernobili ima

Szvetlana Alekszijevics belarusz író, és oknyomozó újságíró. 2015-ben ő kapta az irodalmi Nobel-díjat „többszólamú írásaiért, amelyekben a jelenkor szenvedéseinek és a bátorságnak állított emlékművet.” A könyv magyar fordítása 2016-ban jelent meg, és bár hozzánk csak mostanában ért el az igazi sikere, amikor ideért nagyot robbant. Talán az HBO Csernobil című sikersorozata is tehet erről, melyet egyébként ez a könyv ihletett.

Tovább
A. L. Jackson: Csókolj meg

A.L. Jackson neve sokunknak ismerősen csenghet, hiszen egy egyre ismertebb bestseller szerzőről van szó. Sajnos egyelőre kis hazánkban nem annyira ismert, mint külföldön, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan nálunk is hatalmas sikert fog aratni az írónő a remekműveivel.

Tovább
Paulo Coelho: Tizenegy perc

Ma már nincs olyan ember, aki ne ismerné Coelho nevét. Sokunk talán csak futólag ismeri munkásságát és csak a nevét hallották valahol. Kétségtelen az a tény azonban, hogy az ember vagy imádja, vagy utálja a férfi írásait. Nos, én a Tizenegy perc után egyértelműen megszerettem Coelhot. Ez volt az első könyvem tőle és azt kell mondjam, egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam.

Tovább
Ön elavult böngészőt használ! A jobb felhasználói élmény érdekében kérjük, frissítse böngészőjét.   Értettem