Nehezen tudtam letenni ezt a könyvet, és bár bevállaltam a nagycsaládi karácsonyi összejövetelt, de még a tradicionális pástétom készítése közben is fél szemmel Endre történetét olvastam.

Van egy könyv, amit minden évben elolvasok. Egy különös karakterű német színész, Rupert Seidl karácsonyi ajándéka volt Gabriel García Márquez Száz év magány című családregénye. Azonnal bevonzott Macondo és a Buendíák története. Éppen szerelmes voltam egy vad és megfoghatatlan férfiba, aki mindig váratlanul állított be hozzám, szenvedélyesen ölelt, aztán eltűnt az életemből, hogy újra visszatérjen. Olyan volt, mint a zabolátlan José Arcadió, aki kalózokkal járta be a világot, és amikor hazatér, magába bolondította Rebecát.

A címben szereplő mondat sok ember száját elhagyja, legalábbis ez az egyik vezető ok, amit az emberek említenek, amikor az a kérdés, hogy mégis miért olvasnak keveset (vagy miért nem olvasnak egyáltalán). Tény és való: a könyvek pénzbe kerülnek, némelyek nem is kevésbe. Sokak szemében rontja az értéküket, hogy nem megújuló a tartalmuk, tehát fizetnek értük sokszor elég borsos árat, aztán egyszer kiolvassák, és kész, nincs több új információ. Éppen ezért számos ember, még ha érdekes is lenne számukra egy könyv, úgy dönt, inkább nem veszi meg.

Ezt a mondást sokan hallhattuk már, az értelmét kibogozni viszont nem mindenkinek sikerül. Mi köze a tévének és a könyveknek a szegénységhez, gazdagsághoz? Ránézésre semmi, legalábbis nem feltétlen logikus, hogy a szegény embereknek nagy lenne a tévéjük. A nagy tévé drága. A gazdag ember pedig miért is kellene, hogy halmozza a könyveket? Persze ha kicsit okosabbak vagyunk, tudjuk, hogy nem feltétlenül kell szó szerint értelmezni a mondást, inkább átvitt értelemben rejt mondanivalót.

A diszlexiások esetében fontos tudni, hogy nem arról van szó, hogy lusták lennének olvasni, vagy esetleg buták lennének. Egész egyszerűen számukra sokkal fárasztóbb és több energiát igénylő folyamat az olvasás, mint másoknak. Persze ez már magával hozza, hogy a diszlexiások nem is szívesen olvasnak, hiszen számukra kicsit sem kikapcsoló, vagy pihentető tevékenység, hanem kőkemény agymunka. Pedig éppen a diszlexiásoknak kellene komolyabb figyelmet fordítani az olvasásra, a képesség ugyanis nagymértékben fejleszthető.

Mindannyian hallhattunk már a diszlexiáról, legtöbbünk tudása a témában azonban ki is merül annyiban, hogy ez egy olvasási nehézség. Persze az, tehát ez a tudás nem téves, de azért a diszlexia ennél jóval szerteágazóbb, vannak fokozatai, és persze nem mindenkinél derül ki olyan könnyen.

A legtöbb ember szeretne boldog lenni, ehhez képest riasztóan kevesen érzik úgy, hogy valóban azok. A mindennapi mókuskerék, a hétköznapok gondjai annyira lefoglalják az embereket, hogy nem is igazán van idejük a saját boldogságukkal törődni, olyasmiket csinálni, amik örömet okoznak nekik. Folyton csak munka, feladatok, kötelesség, és persze az ezekkel járó rengeteg stressz és feszültség. Ilyen környezetben végképp fontos lenne, hogy kicsit kiszakadjunk ebből, és megtanuljunk megfelelően feltöltődni.

Vannak emberek, akik egyszerűen nem szeretnek olvasni, ez pedig nagyon furcsa lehet annak, aki egy igazi könyvmoly. Ennek azonban általában oka van, hiszen egy számára érdekes, jó könyvet nehéz elképzelni, hogy ne élvezne valaki – hacsak nincs problémája magával az olvasással, ami esetleg még benne sem igazán tudatosul. Úgy ugyanis valóban nehéz élvezni a könyveket, ha az ember csak küzd a betűkkel, és nem is igazán tud emiatt érdemben odafigyelni arra, amit olvas.

Bár az ember alapvetően társas lény, mégis viszonylag sokan magányosak, és ezt a többség érthető módon rosszul éli meg. A leggyakoribb tanács, amit az érintettek kapnak, hogy foglalják el magukat, ne temetkezzenek bele a magányba. Logikusnak tűnik, de nem olyan könnyű megfogadni. Mégis mivel foglalja le magát az ember, mi az, ami tényleg el tudja terelni a figyelmét a magányról? Nos, például egy olyan tevékenység, ami teljesen más világba kalauzol. Mint amilyen az olvasás is.

Nehéz egy emberről egyértelműen kimondani, hogy jó vagy rossz, az azonban biztos, hogy bármennyire is igyekszik valaki alapvetően, hogy jó legyen, mindig lehet még egy kicsit jobb. Az olvasás pedig éppen egy olyan tevékenység, ami segít abban, hogy folyamatosan jobb emberré váljunk. Igen, pusztán azzal, hogy olvasunk, ugyanis ezzel a tevékenységgel szert tehetünk egy sor olyan képességre, aminek segítségével a mindennapok során másképp fordulhatunk az embertársaink felé. De hogyan is lehetséges ez?