Azt hiszem, hogy a sorozat első részének értékelésében kifejtettem a saját gondolataimat az írónő munkásságával kapcsolatban. S azok a pozitív dicséretek, a sorozat második részében csak még inkább megerősítést adtak nekem.

Tudjátok kétes érzelmekkel kezdtem bele ebbe a műbe. Mert a fülszövege alapján egy humoros, laza olvasmánynak tűnt – sokszor csapdában estem már az ilyen regények esetében. Tartottam attól, hogy nem fogom tudni kellően elengedni magam, s úgy venni ezt a művet, ahogy illik.

Eme blogbejegyzés, mindenképp különleges és egyedi lesz, legalábbis számomra feltétlenül. Ez az első olyan alkalom, amikor úgy írok ajánlást egy kötetről, hogy nem végeztem vele teljesen. Viszont úgy érzem, itt az idő, hogy mégis megosszam a gondolataim veletek, ezzel az alkotással kapcsolatban.

A rabság gyönyöre című mű olvasása közben rengeteg érzelem alakult ki bennem. Nem szeretem az olyan sztorikat, amit már rongyosra írtak és tíz író tíz történetbe leírja ugyanazt egy apró változtatással. Kicsit féltem a fülszöveg megismerése után, hogy ez is egy százszor megírt, tömeg alkotás lesz. Viszont azt hiszem ebben a műben kaptam az eddigi legnagyobb, hatalmas és kellemes csalódást az írónőtől.

Kellemes csalódás volt nekem ez a könyv. Két dolog miatt keltette fel a kíváncsiságom, és olvastam el.  Az egyik ok, hogy sokat hallottam már róla különböző irodalmi oldalakon, és persze a számomra nagyra tartott szakemberek pozitív kritikái is befolyásolták az érdeklődésem a mű iránt. A másik nyomós ok az volt, hogy a török írónőt számtalan ellenséges megnyilvánulás érte ( a hatalom részéről is), mely igen erősen megrengeti és aláássa a szólásszabadságot, és a nők jogait is - én pedig mindkét témát kedvelem.  Nos, ilyen az önkényuralom, sok helyen tapasztalható, az én érdeklődésemet pedig mindig felkelti ha valaki tollat ragad, és ellen mer menni az ilyen dolgoknak. Elif Shafak pedig igazi harcos, aki nők egyenjogúságáért, és a szabadságjogok betartásáért küzd. Regényében bámulatosan szőtte bele tanításait a cselekménybe - mely bár fikció - mégis sok minden igaz belőle, hiszen sok karakter történetét valós személyek inspirálták, a könyv helyszínei megtalálhatóak az életben is, és a történelmi helyszínek szintén valósak.

Daniel Ellsberg neve ismerősen csenghet sokak számára. Ő volt az az ember, aki kiszivárogtatta a Pentagon-iratok néven elhíresült tanulmányt az újságírók számára.  A mostani könyve- az alcíméből is utalva – az atomháború tervezésével kapcsolatos emlékeiről, élményeiről, és gondolatairól szól. A  Végítéletgép egy olyan fegyverrendszerre utal, amelynek beindításával szörnyű következmények valósulnának meg. A Föld jelentős, vagy akár teljes élővilágának elpusztítását eredményezné.

Be kell vallanom, már nagyon régóta szemezgettem Rutherfurd könyveivel, aminek az egyik oka a monumentális terjedelmében keresendő. Van valami különleges vonzalmam a terjedelmes könyvek iránt… persze ez csak akkor jó, a mű tényleg élvezhető, és az ember nem szeretné, ha hamar vége legyen. Szerencsémre itt is ez volt a helyzet. Csaknem 800 oldalon keresztül élvezhetjük New York történelmét valós, és kitalált személyek társaságában. És itt el is érkeztünk a másik okhoz, amiért ez a könyv felkeltette az érdeklődésem már azelőtt, hogy a kezembe vettem!

Hogyan képzeled el a jövőt? Ez egy olyan dolog, ami általában mindenkit foglalkoztat. Van, aki a saját, és a szerettei jövőjére kíváncsi, és vannak olyan emberek, akik tágabb értelemben érdeklődnek az elkövetkezendő idők iránt. Őket az emberiség, és az emberiség környezete érdekli. Hová fejlődik a homo sapiens? Manapság számtalan egyén foglalkozik jövőkutatással, és véleményem szerint ez az egyik legizgalmasabb téma manapság, tekintve a tudomány és a technika fejlődésére.

Szvetlana Alekszijevics belarusz író, és oknyomozó újságíró. 2015-ben ő kapta az irodalmi Nobel-díjat „többszólamú írásaiért, amelyekben a jelenkor szenvedéseinek és a bátorságnak állított emlékművet.” A könyv magyar fordítása 2016-ban jelent meg, és bár hozzánk csak mostanában ért el az igazi sikere, amikor ideért nagyot robbant. Talán az HBO Csernobil című sikersorozata is tehet erről, melyet egyébként ez a könyv ihletett.

A.L. Jackson neve sokunknak ismerősen csenghet, hiszen egy egyre ismertebb bestseller szerzőről van szó. Sajnos egyelőre kis hazánkban nem annyira ismert, mint külföldön, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan nálunk is hatalmas sikert fog aratni az írónő a remekműveivel.