Cholnoky Jenő önéletírása

„Milyen meghatott lelki hangulatban nézem most a veszprémi dolomitsziklákat, hisz azokon álmodoztam tudományos tanulmányokon, fölfedezéseken, magyarázatokon! Mint gyermek, már ismertem néhány barlanglakást Veszprém és a Balaton körül. Úgy érdekeltek! Hisz az ősember is ilyenekben lakott! A Balaton tanulmányozása közben meglepetve fedeztem föl, hogy igen sok falu eredetileg barlanglakások csoportja volt, s vajon nem így kezdődött-e mindenütt az ember letelepülése akkor, amikor még nem tudtak tartós és télen meleg házakat építeni? (...) Sajnálattal láttam mindig, hogy a Balaton körül a templomromok, várromok mennyire el vannak hanyagolva! Különösen sajnáltam a tihanyi Barátlakásokat! Amikor a Természetvédelmi Tanács elnöke lettem, azonnal hozzáláttam a Balaton-vidék védelmének megszervezéséhez, s mivel a törvény erre módot ád, a tó körül búslakodó 40–50 templomromot is védelmembe vettem."

A magyar földrajztudomány legendás, sokszínű alakjának, Cholnoky Jenőnek (1870, Veszprém – 1950, Budapest) az önéletírása egy gazdag életút sziporkázóan rögzített, sok vonatkozása miatt azonban 1998-ig „elrejtett" dokumentuma. A több hírességet adó, veszprémi család tudós, pedagógus, ismeretterjesztő és közéleti pályát befutó, nemzetközileg elismert leszármazottjának felfedezésekben és sikerekben bővelkedő, ugyanakkor súlyos tragédiákkal terhes sorsfordulóit követheti az olvasó, egyúttal bepillantást nyerhet az írótestvérek, Viktor és László életébe is. Miközben megismerjük a szülővárostól az Adriáig, a Balatontól Kelet-Ázsiáig terjedő földrajzi érdeklődés alakulását, Cholnoky szellemi és valóságos vándorútjait, varázslatos gyermekkorát, egyetemi és akadémiai pályafutását, tudománypolitikai elköteleződéseit, kendőzetlenül szembesülhetünk egy zseniális elme emberi gyarlóságaival, elfogadhatatlan nézeteivel is. A teljességében most először megjelenő önéletírás a magyar tudomány- és gondolkodástörténet kincse.

Cholnoky Jenő (1870. július 23. Veszprém – 1950. július 5. Budapest) geográfus, Cholnoky Viktor író testvéröccse, László bátyja. A budapesti Királyi József Nádor Műegyetem vízépítési szakán szerzett diplomát. Lóczi Lajos Ázsia-kutató 1894-ben a Tudományegyetem földrajzi tanszékére hívta, s ő az, aki 1896-ban kínai tanulmányúthoz segítette. 1898-ban feleségül vette Barrois Petronellát, s három gyermekük született. 1905-től 1919-ig a kolozsvári tudományegyetem nyilvános rendes tanára, 1912-ben Teleki Pállal szakmai körutat tett az Egyesült Államokban. Első felesége halála után nőül vette Fink Idát. 1920-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. 1921-től a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem tanszékvezetője. 1940-ben vonult nyugalomba. 1945-ben Balatonfüreden Fink Ida a bevonuló szovjet katonák áldozatává vált. 1946-ban újra megnősült, harmadik felesége Vadas Jolán. 1949-ben visszavonták az akadémikusi címét, s megszüntették az általa elnökölt Magyar Földrajzi Társaságot.

A magyar földrajztudomány meghatározó tudósa, de a hidrológiában és a klimatológiában is maradandót alkotott. Félszáz könyvet írt, a Balaton épp úgy folyamatosan témája maradt, mint a Földközi-tenger, a sarkividéki kutatások vagy a kínai sivatagok világa.