Nincs engedélyezve a javascript.

Ron Stallworth: Csuklyások

image0_1.jpg

A Csuklyások című könyv már régóta felkeltette az érdeklődésem, de a polcomon álló kiolvasatlan könyvtoronyra nézve sokáig úgy döntöttem, hogy a megvétele várat még magára. A végső lökést a jelenünk Amerikájában zajló polgárjogi tüntetések adták meg. Szeretek aktualitásokról olvasni. Bár ez a könyv a 70-es évek Amerikájában játszódik, sajnálatos módon ugyanolyan kortalannak, és időszerűnek tűnik napjainkban is.

A könyv borírója nagyon figyelemreméltó (egy fekete férfi Ku-Klux-Klán lepelben), és a hátulján található ismertető is nagyon hangzatos, bár bevallom őszintén, a könyv nem adta meg számomra mindazt, amit ígért, vagy amit finoman sejtetett. A történet arról szól, hogy egy fekete férfi, akit Ron Stallworthnak hívnak, fedett nyomozást indít a Klánon belül, és sikeresen beépül abba, annyira, hogy még a klánvezér, Duke testőreként is szolgál majd. Nos, elég figyelemreméltó teljesítménynek tűnik, viszont azon kívül, hogy testőr lesz, azaz igazság, hogy a többi dolog kicsit félrevezető volt számomra. Stallworth ugyanis ténylegesen soha nem épült be a klánba, ezt a kollégája tette meg helyette, a bőrszíne miatt. Persze emiatt nem lehet hibáztatni, furcsa lett volna, ha feketeként odaállít egy klán toborzásra. ???? Viszont ezen kívül nem sikerült lebuktatnia senkit, hiszen senki nem titkolta a törvénybe nem ütköző tevékenységét. Terrorcselekményt pedig nem sikerült megakadályozni, mert nem is volt, leszámítva egy keresztégetést. A történetből azt sikerült leszűrnöm, hogy ezekben az időkben maga Klán is igen gyenge lábakon állt, és igen bizonytalannak tűnt, ráadásul nagyon kevés taggal büszkélkedhetett csak. Gyerekes, és amatőr módszereket használtak, a rendőrség ellenben logikusan gondolkozik, és mindenben úgy járt el, ahogyan azt kell.

A könyv mindenképpen dicséretet érdemel viszont a fantasztikus korkép lefestéséért, amibe beletartozik a 70-es évekre jellemző diszkrimináció, fajgyűlölet, és a szélsőséges eszmék bemutatása. Érdekes volt például olvasni azt, hogy a fekete rendőrnyomozóhoz hogyan viszonyulnak a társai, kollégái, és milyen feladatokat kap. Ron Stallworth egy igazán jó rendőrnyomozónak tartom, mert minden szélsőséges megnyilvánulást és eszmét elutasít, és ugyanúgy beletartoznak a Fekete Párducok, mint a Klán. Ő az alkotmányos jogban hisz, abban, hogy rendőrnek az alkotmányos rendet kell fenntartania, még akkor is, ha vannak olyan pillanatok, amikor a Párducok eszméivel asszimilálódik.

Érdekes könyvnek tartom, és ha megkérdeznének, az apróbb hibái ellenére is újraolvasnám. A történetből egyébként egy filmadaptáció is készült, amit sokan dicsérnek, szóval ezután mindenképp megnézem majd. Sokan a filmet jobbnak tartják – erről még nem tudok nyilatkozni. Szerintem mint mindig, az igaz történeteknél is érdemesebb a könyvvel kezdeni, hiszen az általában tényszerűbb és hitelesebb, mint a film. Jó olvasást Mindenkinek! ????


Szabó Diána
Képek: Szabó Diána
instagram: @diakonyvklubja

2022. május 13.