Hűségprogram Ingyenes házhozszállítási lehetőség
  • 213 oldal
  • ISBN: 9786155274183
  • Nyelv: Magyar
  • Megjelenés éve: 2012
1790 Ft
Kosárba

Róna Péter E-KÖNYV

Andrassew Iván

"Amikor Bush készült Magyarországra, akkor James Baker külügyminiszter elsõ számú jobbkeze, Robert Zoellick lehívott Washingtonba, ahol találkoztam is Bakerrel, és fél órát beszélgettünk. Fölkértek, hogy írjak egy üdvözlõbeszéd-vázlatot. Amit persze õk átírnak, átszerkesztenek. A beszéd fõ vonala az 1568-as tordai országgyûlés példájára hivatkozott. Ugye az arról volt híres, hogy a világon elõször törvényt hozott a vallásszabadságról. Ez egy mondatból állt: minden ember olyan hitben éljen, amilyenben akar. Az volt a terv, hogy amikor leszáll a repülõrõl, ezt mondja el. Maximum tíz percben. Az volt a fontos, hogy üzenet legyen benne. Megírtam, a Fehér Házban átírták, majd körbeadták a külügyminisztériumban véleményezésre. Húsz perccel a leszállás elõtt jött az üzenet a külügyminisztériumból, hogy ne mondja el." Ezt a beszédet tépte szét idõsebb Bush 1989 júliusában a Kossuth téren. Róna Péter közgazdász az Orbán-kormány unortodox tevékenységének alternatívát kínáló, mérsékelt, hagyományos gazdaságpolitikát szorgalmazó nyilatkozatai révén lépett a nagy példányszámú újságokba és a tágabb nyilvánosság elé. A közgazdász-körökben életpályájával és munkásságával megérdemelt tekintélyt szerzett szakember Andrassew Iván kérdéseire válaszolva idézi fel élete és munkája fontos állomásait, legemlékezetesebb találkozásait. Az olvasó természetesen rengeteget megtud a nemzetközi gazdasági életnek a magyar gazdaság állapotát befolyásoló kulisszatitkaiból is. Róna Péter 1942-ben született Miskolcon. 1956-ban külföldre távozott. Iskoláit Washingtonban kezdte, 1964-ben cum laude eredménnyel végzett a University of Pennsylvania Gazdaságtörténeti szakán. 1966-ban Oxfordban évfolyamelsõként szerzett jogi diplomát. 1968-ban Washingtonban az Arnold & Porternél jogászként dolgozott, késõbb az Amerikai Kereskedelmi Minisztérium Közvetlen Külföldi Befektetések Osztályának lett jogi tanácsosa. Pénzügyi karrierjét 1970-ben a Schroder Banknál kezdte, ahol az elnök, Lord Gordon Richardson személyes titkára volt, majd annak a Bank of England kormányzójává választásakor oda is követte. 1971-ben visszatért a Schroderhez. 1986 januárjában a J. Henry Schroder Bank & Trust Company vezérigazgatójává nevezték ki. 1990 júliusában lemondott tisztségérõl, és elvállalta az Elsõ Magyar Alap (The First Hungarian Fund Limited) vezetését Budapesten. Róna Péter jelenleg az Oxfordi Egyetemen a Blackfriars Hall tanára és a Magyar Nemzeti Bank Felügyelõ Bizottságának tagja.

@includeWhen('frontend.product.product_alternative_offer')
Ön elavult böngészőt használ! A jobb felhasználói élmény érdekében kérjük, frissítse böngészőjét.   Értettem