Nincs engedélyezve a javascript.
Az ösztönző állam válságkezelése I.

Az ösztönző állam válságkezelése I.
(E-könyv)

Alig egy éve, de még – mondhatjuk – a „boldog békeidőkben”, amikor a pandémiás helyzet és a vele járó gazdasági visszaesés közeli bekövetkezésének – a legkiválóbb világ- és nemzetgazdasági előrejelzésekben – még nyoma sem volt, ajánlhattam egy továbbgondolkodásra csábító tanulmánykötetet az Olvasó szíves figyelmébe, Ösztönző állam – hatékonyabb vállalatok címmel. A benne foglalt gondolatok nagy érdeklődést váltottak ki mindazok körében, akik nemcsak arról szeretnének többet tudni, hogy mit jelent az ösztönző állam, s milyen elvek mentén, milyen törekvéseket érvényesít a gyakorlatban, hanem arra is kíváncsiak, hogy minderről miként gondolkodnak azok, akiknek a felelősség és a cselekvés lehetősége jut a maguk területén.
Meggyőződésem szerint Az ösztönző állam válságkezelése című tanulmánykötet szerzői kollektívája azért is tartotta kötelességének, hogy újabb kötetet adjon közre, mert a világszerte súlyos gazdasági hatásokkal járó járvány új, a megszokottól eltérő válaszokat követel, s válaszra vár, hogy az ösztönző állam e körülmények között miként működik. Ugyanis túl nem becsülhető jelentősége van annak, hogy az ösztönző állam gazdaságpolitikájának megoldásai mennyiben segítik együtt és egyszerre a jelen súlyos terheinek oldását és a fenntartható fejlődés pályájára történő visszatérést….

Szállítás:
Azonnal
Elérhető nálunk:
.ePub formátumban
Eredeti ár:
1 930 ,-
Árakkal kapcsolatos információk:

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes ár
Előrendelői ár: a megjelenéshez kapcsolódó, előrendelőknek járó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára ezen a weboldalon
Aktuális ár: a vásárláskor fizetendő ár
Tervezett ár: előkészületben lévő termék tervezett könyvesbolti ára, tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlattételnek

További információért kattints ide
Adatok
Raktári kód:
200238
ISBN:
9789635313778
EAN:
9789635313778
Gyártó kód:
24946
Megjelenés:
2021.
Oldalszám:
344
Nyelv:
magyar

Alig egy éve, de még – mondhatjuk – a „boldog békeidőkben”, amikor a pandémiás helyzet és a vele járó gazdasági visszaesés közeli bekövetkezésének – a legkiválóbb világ- és nemzetgazdasági előrejelzésekben – még nyoma sem volt, ajánlhattam egy továbbgondolkodásra csábító tanulmánykötetet az Olvasó szíves figyelmébe, Ösztönző állam – hatékonyabb vállalatok címmel. A benne foglalt gondolatok nagy érdeklődést váltottak ki mindazok körében, akik nemcsak arról szeretnének többet tudni, hogy mit jelent az ösztönző állam, s milyen elvek mentén, milyen törekvéseket érvényesít a gyakorlatban, hanem arra is kíváncsiak, hogy minderről miként gondolkodnak azok, akiknek a felelősség és a cselekvés lehetősége jut a maguk területén.
Meggyőződésem szerint Az ösztönző állam válságkezelése című tanulmánykötet szerzői kollektívája azért is tartotta kötelességének, hogy újabb kötetet adjon közre, mert a világszerte súlyos gazdasági hatásokkal járó járvány új, a megszokottól eltérő válaszokat követel, s válaszra vár, hogy az ösztönző állam e körülmények között miként működik. Ugyanis túl nem becsülhető jelentősége van annak, hogy az ösztönző állam gazdaságpolitikájának megoldásai mennyiben segítik együtt és egyszerre a jelen súlyos terheinek oldását és a fenntartható fejlődés pályájára történő visszatérést….


Kovács Árpád
egyetemi tanár

Vélemények
 
Hírek