Erzsébet királyné

A bajorországi Possenhofenben, szinte polgári körülmények között, ceremóniátlan, természetközeli környezetben nevelkedik a bakfiskorú Sissi. Senki sem szánja uralkodónak. Amikor Zsófia főhercegasszony menyjelöltválasztása a Habsburg-családnak erre az ágára esik, akkor sem Erzsébet, hanem a nővére, Helén a császárnak kiszemelt menyasszony. A közismert történet, hogyan szeret belé első látásra az ifjú Ferenc József gyönyörű unokahúgába, Dániel Anna színesen és élvezettel meséli. A századunk 30-as éveiben megjelent nagy sikerű, több kiadást megért életregény romantikakedvelő fiataloknak és idősebbeknek egyaránt ajánlható, vonzó olvasmány.

(...)
A magyarországi utat Zsófia ellenezte legerősebben. Féltette fiát. Csak amikor leghűségesebb emberei mondották: nagy, komor felhők gyülekeznek az európai politika látóhatárán, tanácsos lesz a birodalom leigázott népeihez közeledni, akkor engedett.
Úgy vették tervbe, hogy a császár egyedül megy magyarországi körútjára.
Erzsébet talán mégsoha olyan mély, benső érzéssel nem kérte férjét valamire, mint most arra, hadd kísérhesse el Magyarországra.
Zsófia is menye pártjára állt.
A főhercegné eleget hallott Erzsébet magyar-rokonszervéről, és eleget bosszankodott miatta. Amikor híre járt, hogy Magyarországon sokat emlegetik a szép, fiatal császárnét, aki barátja az elnyomott, leigázott nemzetnek, Zsófia gúnyosan mosolygott. Most azonban, hogy az utazási terv valóra vált, eszébe jutott: miért ne lehetne felhasználni Erzsébet bolondos szeszélyét? – mert Zsófia előtt a császárné vonzódása a magyarokhoz igazán nem jelentett egyebet.
Zsófia tagadhatatlanul éles eszű és nagy távlatokat áttekintő nő volt. Élt benne a vérbeli politikus felfogás: mindent és mindenkit, akár rokonszenves, akár gyűlöletes, alárendelni céljainak és felhasználni terveinek megvalósítására.
Mit számít, hogy mindeddig gúnyos és haragos kicsinyléssel nézte Erzsébet „magyarkodását”? Most nagyon helyesli, hogy menye elkíséri férjét, a császárt. Ha igaz, hogy Erzsébetet Magyarországon szeretik – és igaznak kell lennie, különben nem hallaná hűséges és megbízható emberétől –, jelenléte, mint egy védőpajzs, oltalmazni fogja az uralkodót minden esetleges támadás ellen.
Ferenc Józsefet nem fenyegette ugyan se baj, se veszedelem, mégis, mégis szerencsés volt a pillanat, melyben engedett felesége kérésének, és Erzsébettel együtt szállt fel a bécsi hajóra. Merénylettől nem kellett óvni, senki bántani nem akarta. A magyar szíveket azonban felesége, Erzsébet nyitotta meg előtte abban a pillanatban, amikor a virágokkal és zászlókkal díszített hajóról a partra lépett.
Budán, alighogy megérkeznek, főúri küldöttség keresi fel az uralkodót. Alázatos feliratban kérik, állítsa vissza a régi, ezeréves alkotmányt. Csupa konzervatív főúr jelenik meg előtte. Ezekre nem lehet azt mondani, hogy rebellisek, lázadók. Dinasztikus hűségükről ismert történelmi nevek viselői. És Ferenc József elutasítja kérésüket.
De ki tudja, honnan, miért, egyszerre híre járt, hogy a fiatal császárné a „mi” pártunkon van. Mindenfelé beszélik: Erzsébet közbenjár a „mi” érdekünkben férjénél. A közvetítés nem sikerül, de ő, az áldott királyné – már nem is hívják császárnénak – a legjobb szándékkal van irántunk. És ki tudja, mit hoz a jövő?… Akinek igazsága van, mint a magyar nemzetnek, az várhat. Az nem vár hiába.
(...)