Nincs engedélyezve a javascript.
Lábady Tamás emlékkönyv
Ajánló Az emlékkötet szerzői Lábady Tamás pályatársai, egykori tanítványai és kollégái, tisztelői az ország valamennyi jogi karáról, akik mindegyike őriz egy vagy több emléket: előadást, személyes élményt, a közös munka vagy csak egy melegszívű beszélgetés emlékét Lábady Tamással.
A tisztelgő tanulmányok témájára nézve szerkesztőkként éppen ezért nem is adtunk semmiféle tartalmi megkötést, mert bíztunk a „közös élmény” meghatározó és rendező hatásában. Nem alaptalanul! A tanulmányok mindegyikének középpontjában ugyanis az ember, mégpedig a magáért és a környezetéért felelősséget viselő ember jelenik meg.
Tág, rugalmas és befogadó kategorizálás mentén olvashatunk tanulmányokat a polgári jog alapelveiről, amelyek áttekintik a magánjogi jogviszonyok egészét, sőt felmutatják annak dogmatikáját; a természetes és jogi személy születése, élete és elmúlása során felmerülő kérdésekről, amelyek a normatív, leíró szabályozáson túllépve, a személyek önnön létazonosságára, természetére keresik a válaszokat; a kötelmi viszonyokról és azon belül is a személyi és a vagyoni sérelmekért viselt jogi felelősség összetett és a gyakorlat kihívásai által újra és újra megújuló rendszeréről; avagy a magánjog, sőt az egész jogrendszer olyan alapvető jogintézményeiről, mint a generálklauzulák, a jogképesség és a tulajdon.
Mintha csak Lábady Tamás, a bíró, a jogtudós, a családapa, a hívő különböző, de mégis és magától való természetességében emberi arcai villannának fel a maguk sokszínűségében és gazdagságában – a polgári jogi tanulmányok prizmáján át.
Elérhető nálunk:
.ePub formátumban
Jelenleg nem rendelhető
Eredeti ár:
1 916 ,-
Árakkal kapcsolatos információk:

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes ár
Előrendelői ár: a megjelenéshez kapcsolódó, előrendelőknek járó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára ezen a weboldalon
Aktuális ár: a vásárláskor fizetendő ár
Tervezett ár: előkészületben lévő termék tervezett könyvesbolti ára, tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlattételnek

További információért kattints ide
Adatok
Raktári kód:
197156
ISBN:
9789632958941
EAN:
9789632958941
Gyártó kód:
23994
Megjelenés:
2019.
Nyelv:
magyar
Ajánló
Az emlékkötet szerzői Lábady Tamás pályatársai, egykori tanítványai és kollégái, tisztelői az ország valamennyi jogi karáról, akik mindegyike őriz egy vagy több emléket: előadást, személyes élményt, a közös munka vagy csak egy melegszívű beszélgetés emlékét Lábady Tamással.

A tisztelgő tanulmányok témájára nézve szerkesztőkként éppen ezért nem is adtunk semmiféle tartalmi megkötést, mert bíztunk a „közös élmény” meghatározó és rendező hatásában. Nem alaptalanul! A tanulmányok mindegyikének középpontjában ugyanis az ember, mégpedig a magáért és a környezetéért felelősséget viselő ember jelenik meg.

Tág, rugalmas és befogadó kategorizálás mentén olvashatunk tanulmányokat a polgári jog alapelveiről, amelyek áttekintik a magánjogi jogviszonyok egészét, sőt felmutatják annak dogmatikáját; a természetes és jogi személy születése, élete és elmúlása során felmerülő kérdésekről, amelyek a normatív, leíró szabályozáson túllépve, a személyek önnön létazonosságára, természetére keresik a válaszokat; a kötelmi viszonyokról és azon belül is a személyi és a vagyoni sérelmekért viselt jogi felelősség összetett és a gyakorlat kihívásai által újra és újra megújuló rendszeréről; avagy a magánjog, sőt az egész jogrendszer olyan alapvető jogintézményeiről, mint a generálklauzulák, a jogképesség és a tulajdon.

Mintha csak Lábady Tamás, a bíró, a jogtudós, a családapa, a hívő különböző, de mégis és magától való természetességében emberi arcai villannának fel a maguk sokszínűségében és gazdagságában – a polgári jogi tanulmányok prizmáján át.

Szerkesztette: Auer Ádám, Barzó Tímea, Benke József, Csehi Zoltán, Csöndes Mónika, Fábián Ferenc, Fézer Tamás, Görög Márta, Kecskés László, Kisfaludi András, Koltay András, Landi Balázs, Menyhárd Attila, Navratyil Zoltán, Nochta Tibor, Papp Tekla, Székely László
Vélemények
 
Hírek