Ezt a szöveget egy doboz sólet melegítése közben nézem át utoljára, ki tudja hányadszor. Gondolatok jönnek és mennek, mindig akad valami felismerés, valami bölcs mondanivaló, ami ide kívánkozik. Fogom hát ollóm, s elvágom itt: e közhelyek épp megfelelnek, ha valaki fel akarja venni elmém letett fonalát. Az enyészet körforgásában az öröklét néha egy egészen értelmetlen aktus. Ha a mindenség végtelen, akkor ez a történet igaz, szereploi valóságosak, és bármely belole levonható tanulság legalábbis megszívlelendo. Ha nem, valóságunk nehézségei elfedik létezésünk csodáját. Ám ez a történet tükröt mutat nekünk, akik folyton a honnan és hová kérdésekre keressük a választ. Nekünk, akik önmagunkat elfeledve, tán soha meg sem találva létezünk saját világunkban. Ajánlom azoknak ezt az írást, akiket a fentiek jobbára hidegen hagynak, s az olvasásra szánt idejüket nagylelkuen a történetnek szánják. Aztán, ha a sors is úgy akarja, talán meglátnak benne egy szikrát valóságból. (Simon Csaba, munkanélküli)