Nincs engedélyezve a javascript.
A betolakodó

„Mindaz, ?amit e könyvben elmesélek, nem más, mint visszatekintés az elmúlt fél évszázadra annak reményében, hogy azt a bizonyos hidat – tiszta szavakból – tovább építhetem.”

Egyenes gerinccel – talán legjobban ezzel a hitvallással lehetne jellemezni Nyerges Attilát, az Ismerős Arcok frontemberét, aki elvei mellett mindig kitartva, hosszú évtizedek munkájával jutott a csúcsra zenekarával, és alkotta meg a határon inneni és a határon túli magyarság összetartozását hirdető Nélküledet. Az énekes-dalszerző életútja egészen rendkívüli. A kommunizmusban sokat szenvedett családja örökítette rá az életében meghatározó szerepet játszó polgári-konzervatív szemléletet, és már egészen kis korától fogva ennek megfelelően éli életét. A gyermekkorában belé ivódott vidéki tisztesség és a fővárosi lehetőségek gazdagsága egészen kivételes elegyet hozott létre. Ennek köszönheti sikereit, és a szüleitől, nagyszüleitől örökölt tartás nem hagyta elsüllyedni a rendszerváltozás után ölünkbe hullott nagy szabadságban. Az Egy ismerős arc oldalain Nyerges Attila nyíltan mesél élete tragikus eseményeiről, sorsfordító erdélyi útjáról és súlyos motorbalesetéről. A könyvben nem csupán Nyerges Attila vall magáról, hanem zenésztársai is megszólalnak. Az ő történeteikből rajzolódik ki a hiteles kép az összmagyarságot megszólító dalok szerzőjéről: meglehetősen zárkózott személyiség, viszont akit egyszer közel enged magához, amellett tűzön-vízen át kitart. A marcona külső mélyen érző szívet takar. Az Egy ismerős arc az első életrajzi könyv az elmúlt két évtized egyik legmeghatározóbb magyar zenészéről.

Szállítás:
Azonnal
Elérhető nálunk:
.ePub formátumban
Eredeti ár:
3 999 ,-
Árakkal kapcsolatos információk:

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes ár
Előrendelői ár: a megjelenéshez kapcsolódó, előrendelőknek járó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára ezen a weboldalon
Aktuális ár: a vásárláskor fizetendő ár
Tervezett ár: előkészületben lévő termék tervezett könyvesbolti ára, tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlattételnek

További információért kattints ide
Adatok
Raktári kód:
210166
ISBN:
9789635704552
EAN:
9789635704552
Gyártó kód:
29411
Megjelenés:
2022.
Oldalszám:
512
Nyelv:
magyar

„Mindaz, ?amit e könyvben elmesélek, nem más, mint visszatekintés az elmúlt fél évszázadra annak reményében, hogy azt a bizonyos hidat – tiszta szavakból – tovább építhetem.”


Egyenes gerinccel – talán legjobban ezzel a hitvallással lehetne jellemezni Nyerges Attilát, az Ismerős Arcok frontemberét, aki elvei mellett mindig kitartva, hosszú évtizedek munkájával jutott a csúcsra zenekarával, és alkotta meg a határon inneni és a határon túli magyarság összetartozását hirdető Nélküledet. Az énekes-dalszerző életútja egészen rendkívüli. A kommunizmusban sokat szenvedett családja örökítette rá az életében meghatározó szerepet játszó polgári-konzervatív szemléletet, és már egészen kis korától fogva ennek megfelelően éli életét. A gyermekkorában belé ivódott vidéki tisztesség és a fővárosi lehetőségek gazdagsága egészen kivételes elegyet hozott létre. Ennek köszönheti sikereit, és a szüleitől, nagyszüleitől örökölt tartás nem hagyta elsüllyedni a rendszerváltozás után ölünkbe hullott nagy szabadságban. Az Egy ismerős arc oldalain Nyerges Attila nyíltan mesél élete tragikus eseményeiről, sorsfordító erdélyi útjáról és súlyos motorbalesetéről. A könyvben nem csupán Nyerges Attila vall magáról, hanem zenésztársai is megszólalnak. Az ő történeteikből rajzolódik ki a hiteles kép az összmagyarságot megszólító dalok szerzőjéről: meglehetősen zárkózott személyiség, viszont akit egyszer közel enged magához, amellett tűzön-vízen át kitart. A marcona külső mélyen érző szívet takar. Az Egy ismerős arc az első életrajzi könyv az elmúlt két évtized egyik legmeghatározóbb magyar zenészéről.

Vélemények
 
Hírek