Nincs engedélyezve a javascript.
BeN Nevis

Egy ?XI. századi skót királynő kalandjai a XXI. században Kettő az egyben. Két történetet tart kezében a kedves Olvasó. Mindkettő Skóciai Szent Margitról szól. Az első egy mai történet, hiszen nagyobb részben a XXI. században játszódik, de visszatekint a XI. századi Szent Margitra és férjére, Malcolm skót királyra. Úgyszintén a szereplők között találjuk Macbeth skót királyt és feleségét, valamint a shakespeare-i történetből jól ismert boszorkákat. A történet fiktív, és a két idősík (a XI. és a XXI. század) mellett egy harmadik dimenziót is megnyit, a főszereplőket kísérő védőangyalok síkját. Mert hálával tartozunk a mindannyiónkat védő entitásoknak. Még akkor is, ha többnyire sajnos nem vagyunk tisztában létezésükkel. A második történet az első rész történelmi hátterével foglalkozik, természetesen ennek is főszereplője Szent Margit (1045-1093). Itt Margit már skót királyné, aki valós XI. századi történelmi személy. Margit angol-magyar királyi vérből származott, igazi európaiként skót lett, és később, 1261-ben tettei alapján megérdemelten vált a skótok szentjévé. Magyar származása a nagyon messzi régmúltba vezet, közvetlen leszármazottai skót királyok és angol királynék voltak, későbbi leszármazottai között pedig említhetjük a mai brit királyi családot. Jó szórakozást a könyvhöz!

Szállítás:
Azonnal
Elérhető nálunk:
.ePub formátumban
Eredeti ár:
1 490 ,-
Árakkal kapcsolatos információk:

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes ár
Előrendelői ár: a megjelenéshez kapcsolódó, előrendelőknek járó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára ezen a weboldalon
Aktuális ár: a vásárláskor fizetendő ár
Tervezett ár: előkészületben lévő termék tervezett könyvesbolti ára, tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlattételnek

További információért kattints ide
Kedvenc könyvem
Adatok
Raktári kód:
194908
ISBN:
9789632915418
EAN:
9789632915418
Gyártó kód:
22141
Megjelenés:
2021.
Oldalszám:
172
Nyelv:
magyar

Egy ?XI. századi skót királynő kalandjai a XXI. században Kettő az egyben. Két történetet tart kezében a kedves Olvasó. Mindkettő Skóciai Szent Margitról szól. Az első egy mai történet, hiszen nagyobb részben a XXI. században játszódik, de visszatekint a XI. századi Szent Margitra és férjére, Malcolm skót királyra. Úgyszintén a szereplők között találjuk Macbeth skót királyt és feleségét, valamint a shakespeare-i történetből jól ismert boszorkákat. A történet fiktív, és a két idősík (a XI. és a XXI. század) mellett egy harmadik dimenziót is megnyit, a főszereplőket kísérő védőangyalok síkját. Mert hálával tartozunk a mindannyiónkat védő entitásoknak. Még akkor is, ha többnyire sajnos nem vagyunk tisztában létezésükkel. A második történet az első rész történelmi hátterével foglalkozik, természetesen ennek is főszereplője Szent Margit (1045-1093). Itt Margit már skót királyné, aki valós XI. századi történelmi személy. Margit angol-magyar királyi vérből származott, igazi európaiként skót lett, és később, 1261-ben tettei alapján megérdemelten vált a skótok szentjévé. Magyar származása a nagyon messzi régmúltba vezet, közvetlen leszármazottai skót királyok és angol királynék voltak, későbbi leszármazottai között pedig említhetjük a mai brit királyi családot. Jó szórakozást a könyvhöz!

Vélemények
 
Hírek